A Sárga

Feelingfuggony

Milyen színeket érdemes becsempészni otthonunkba?

A SÁRGA szín a három alapszín egyike, ennek köszönhetően rengeteg mögöttes tartalom rakódott rá az évek során. Mielőtt otthonunkban használjuk, azelőtt nem árt, ha tisztában vagyunk tényleges működésével.
A legtöbb helyen a sárga a királyok, istenek és a bátorság színe, de nem szabad szó nélkül elmennünk negatív jelentései mellett sem, mint például az irigység, gyávaság. Mexikóban és Afrika egyes részein a sárga a gyász színe is lehet, de Európa nagy részén, így Magyarországon is inkább a boldogság és az öröm jelentésével társul.
Ez a szín a pszichénkre is hat, stimulálja a beszélgetést, az együttlétet, derűs és barátságos hatást kelt. Pozitívan hat a memóriára, segíti a tanulás folyamatát, stimulálja az idegrendszert, elősegíti a kommunikációt és energiát ad a kreativitásnak. Azonban a túlzott használata sok ember számára zavaró lehet, ezért érdemes nagy figyelmet fordítani az arány eltalálására.
Ha ügyesen állítjuk be a színárnyalatokat és eltaláljuk az arányokat, hangulatunkra gyakorolt hatását is tudatosan segíthetjük elő és egy hangulatos enteriőrt varázsolhatunk otthonunkba.
A narancsos, bronzos sárga enyhítő körülményként működik. A nap sárga a nyár melegségét hozza a térbe míg a tompa, pasztell sárga kis tereket is képes nagyobbá varázsolni.
Segítünk néhány ötlettel felülírni a régi, sárgára festett szobafalak erőteljes mediterrán identitását. Helyette használjunk bátran inkább kis mennyiségben, különböző kiegészítőként függönyöket, szőnyegeket, vagy egyéb lakástextileket. És ne felejtsük el azt sem, hogy a sárga vonzza a tekintetet, ezért bátran használhatjuk akkor is, ha fel szeretnénk hívni valamire a figyelmet.
A sárga valóban egy trükkös szín. Képes élettel megtölteni egy teret, mivel energizáló hatású, de nagyon fontos eltalálni a megfelelő árnyalatot, mennyiséget és alkalmazási felületet.

Nem tudjuk elég sokszor felhívni a figyelmet arra a tervezésnél és a kivitelezésnél, hogy túlzott használatával vibráló, túltöltött energiákkal teli helység jön létre, ahol nyugtalanság lesz úrrá a bent tartózkodó személyeken.

about the author

Feelingfuggony